Az acél kémiai összetétele határozza meg az acél tulajdonságait. A különböző acélminőségeket e tulajdonság alapján különböztetjük meg.
Az acél általában szén és vas ötvözete, de számos más elemet is tartalmaz. Ezen elemek egy része megmarad az acélgyártás során, másokat pedig hozzáadnak a különleges tulajdonságok elérése érdekében.
Az acél kémiai összetételében a vas mellett a leggyakoribb kémiai elemek a szén, mangán, szilícium, foszfor, kén, króm, molibdén, nikkel, alumínium és vanádium.
Minden egyes elem, amelyet az acél alapösszetételéhez hozzáadnak, valamilyen hatással van az acél tulajdonságaira és arra, hogy hogyan reagál a gyártási folyamatokra.
A széntartalom 0,02% és 2,11% között mozog.
A szén az acél legfontosabb eleme. Az edzéssel keményítendő acélokban nélkülözhetetlen, és a széntartalom mértéke szabályozza az anyag keménységét és szilárdságát, valamint a hőkezelésre adott reakciót (megmunkálhatóság).
A széntartalom 0,02% és 2,11% között mozog.
A szénmennyiség növekedésével csökken a képlékenység, a kovácsolhatóság és a megmunkálhatóság, valamint az acél hegesztési tulajdonságai.
Minél magasabb az acél széntartalma, annál nagyobb a keménység, a szilárdság és a kopásállóság a hőkezelés után. A keménység és a szilárdság arányosan nő, ahogy a széntartalom kb. 0,85%-ra emelkedik.
Az acél széntartalmának növekedésével a folyáshatár és a szakítószilárdság nő, de a képlékenység és az ütési tulajdonságok csökkennek. Ezenkívül a szén növelheti az acél hőérzékenységét és öregedését.
Továbbá, ha a széntartalom meghaladja a 0,23%-ot, az acél hegesztési teljesítménye romlik.
A széntartalomtól függően a következő osztályozást végezhetjük:
Az acélban található többi elemhez képest (a titán kivételével) a széntartalom kis eltérései gyökeresen megváltoztathatják az acél tulajdonságait és felhasználását.
Így a 0,7%-nál kisebb széntartalmú acél építőacélként használható. Ha a széntartalom meghaladja ezt az értéket, akkor szerszámacélként használható.
<< Inapoi